Egyszerűen nem tudom, hogyan gondolhattam azt múltkor, hogy majd több időm lesz és nyugisan intézgetem a dolgaimat, ha Lilla oviban van. Azóta még volt pár meredek családi felfordulás, élen a dédi combnyaktörésével, és bebizonyosodott, hogy ha muszáj, akkor tudok csempét választani, betont vásárolni, és ehhez hasonlókat csinálni úgy, hogy viszem magammal a két gyereket. Sosem gondoltam volna, de tényleg.

Lilla imádja az ovit, az óvónénik folyton dicsérik, hogy milyen kis okos és együttműködő, minden nap tanul valami új versikét/mondókát, amit aztán pl reggel oviba menet úgy mond és énekel folyamatosan, hogy zeng tőle az utca (tényleg kéne az a hangerő-szabályzó). Tök jó programokat szerveznek nekik, a szüreti mulatságtól a Mihály napi vásáron keresztül az állatkert-építésig, szinte irigy vagyok, anno az én óvónénim egy gyökér volt, utáltam is az egészet. Szerencsére ezt Lilla megúszta, tényleg nagyon szuperek az óvónők.
Egyedül a második hét legelején volt egy kis visszaesésünk ovi ügyben, amikor is csórikám rájött, hogy ez bizony mindennapi kötelesség, ha akarja, ha nem. Volt is nagy sírás, alig tudtam elvinni az oviba. Mikor aztán meglátta az épületet, lecövekelt, mint egy igazi kis szamár, hiába húztam, meg se mozdult. Miközben Dóri a hátamon kuksolt, mérlegeltem, hogy semmi esélyem arra, hogy felvegyem a majdnem 20 kilós gyerekem, aki kis híján akkora, mint én, és úgy rúg, mint egy edzett kan kenguru, ezért kínomban azt találtam neki mondani, hogy oké, nekem az a dolgom, hogy őt elvigyem oviba, és ha ezt nem teszem meg, akkor jön a rendőr, és engem jól megbüntet, tán még el is visz. Tudom, hogy aljas húzás volt, de ezzel úgy megleptem, hogy abbahagyta a bömbölést, és szépen bejött velem. Aztán kutya baja se volt onnantól, meg persze rájött, hogy ha azt mondom, délután megyek érte, akkor az mindig úgy is van. Megnyugodott, azóta tök lelkesen megy.

Tök jó, hogy az oviban együttműködik, mert itthon aztán megy a csuhajja. Nem tudom, hogy amúgy is ez lett volna, vagy az ovi még jobban felerősítette, de most olyan elképesztően nagy hülyeségekért tud teli szájjal bömbölni, hogy megtébolyodok. Ha ehhez még csatalkozik az épp a dackorszak sűrűjébe masírozó Dóri is, aki toporzékolva bőgi magát taknyosra, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, akkor megfordul a fejemben, hogy ez itt most kiváló alkalom arra, hogy fogjam a kispárnám, és elbandukoljak világgá, legalább alhatnék is végre egyet.
Múltkor Lilla takonykórosan össze-vissza álmodott mindenfélét, gondolom, szokás szerint épp velünk ellenkezett, és ilyenkor gyakran csak úgy belekiabál a sötét éjszakába. Mikor az aktuális infarktust kicsit kiheverve megkérdeztem, hogy mi baj, flegmán közölte velem: "Nem neked szóltam." Anyáááád.

És megpróbálnám elmondani, milyen érzés éjjel fél 3-kor arra ébredni, hogy az egyébként a saját ágyában alvó majdnem 20 kilós gyerekem egy álom hatására vinnyogva végigszalad a fejemen és a hátamon, majd elesik rajtam, de ez egyszerűen elmondhatatlan...

Na, Dóri felébredt, mennem kell, de azért még gyorsan ide illesztem két nyári sztorinkat, amiket még akkor leírtam, aztán mégse jutottam odáig, hogy blogba kerüljenek.

(Ez még júniusi eset, akkor még nem laktunk a házunkban.) Napok óta tervezem, hogy meglepem Pistit, és az épülő-szépülő házunk kiskertjében a szépséges virágokat kiszabadítom a gazból. Ma végre nálam volt az autó is, felpakoltam a két gyereket, elmentünk a házhoz, nekiálltunk kertészkedni. Nem sokkal később elkezdett szemerkélni az eső, aztán pillanatok alatt leszakadt az ég. A gyerekeket betereltem a kisházba, én szétáztam, mire mindent összepakoltam. Dórit a hasamra kötöttem, rátettem a kardigánom a fejére, Lilla fölött esernyő volt. Mire bekötöttem őket az autóba, még jobban eláztam. Elindultunk, gyök 2-vel lehetett csak haladni, alig láttam valamit, parkolóhely nem volt, és mivel hazaindulás előtt öt perccel a nagy betojt, jó sokáig ültünk a bepárásodott autóban az átható kakaszagban. Kiszállás előtt eszembe jutott, hogy múltkor bent maradt az autóban Lilla esőkabátja és gumicsizmája, azokat ráadtam, boldogan ugrált az összes pocsolyában, Dóri a hasamon kuksolt a kardigánom alatt, egy csepp eső se érte őket. Beléptünk az ajtón, a papucsom szörcsögött minden lépésnél, a csupa víz szoknya rám tapadt, a hajamból csöpögött a víz. És akkor a boldog hároméves megkönnyebbültem felsóhajtott: "Fú, anya, ezt az esőt megúsztuk!"

(Ez meg egy júliusi bevásárlásunk, és az a durva, hogy csak egészen kicsivel extrémebb, mint nálunk egy áltagos...)
Ma a nagyjából 50 fokban el kellett vinnem magammal nagybevásárolni a két ördögfiókát. A boltba beérve miközben tettem be a bevásárlókocsiba Dórit, Lilla rámarkolt egy kaktuszra, percekig szedegettem az apró tüskéket a kezéből. Aztán a kicsi (komolyan, olyan ez a gyerek, mint egy polip, nyolc karral) megkaparintott egy joghurtot, és ledobta a földre, csak úgy toccsant (felcuccoltam, kifizettük). Két perc múlva szokásához hűen felállt a kocsiban, és megpróbált leugrani, hogy ő is körbenézzen rendesen. Párszor visszatuszkoltam, aztán felkötöttem a hátamra, onnan legalább nem tud kiugrani. A pénztárnál minden alkalommal, mikor fordultam a pakoláskor, ellopott valamit a megvett cuccokból. Egy ideje már nyugton volt, de később kiderült, csak azért, mert szerzett egy vajat, kirágta a papírját, és gondosan szétkente az arcán, a hordozón és a hátamon. És ez még csak a nap kezdete. Azt hiszem, innom kell egy latte-valium-ópium-nutella macchiatot.

Atya ég, most nézem, április végén írtam ide utoljára :O Mondjuk nem éppen nyugis, blogírogatós időszak volt ez az elmúlt pár hónap, véééégre túl vagyunk a felújításon és a költözésen, június vége óta a házban éldegélünk, és imádjuk. Tök jó látni, hogy a lányok mennyire otthon érzik magukat itt, és milyen nagyon szeretik az udvart, a kertet, a környéket, annyira örülök neki!

És nagy nap a mai, ma van az ovi első napja. Ülök a kanapén, CSEND van (Dóri alszik), és nagyon fura. Nem vagyok az a paramami, aki mindenen sír (bár kétségtelenül többször meghatódom, mióta gyerekeim vannak), most se volt semmi ilyesmi, de azért nagyon fura, na. És nem kell folyamatosan millió keresztkérdésre válaszolni, tiszta kukának érzem magam. Lilla nagyon várta már az ovit, láttam rajta, hogy borzasztóan igényli már a gyerek társaságot. Már hetek óta készülődünk, válogatjuk össze a ruhákat, vasalom bele a jelét, lépten-nyomon mindenkinek meséli, hogy "képzeld, én már kezdek óvodás lenni, és csigabiga a jelem!", szóval nem volt benne semmi szorongás, meg bennem se, mert szerintem nagyon szuper óvónéniket sikerült kifogni, maximálisan megbízom bennük. Reggel a folyosón már alig bírtam Lillát vissztartani, hogy legalább egy szandálcserét várjon meg, adott egy puszit, aztán már rohant is be, hátra se nézett. És ez annyira jó! Tényleg nagyon büszke vagyok rá, hogy semmi sírás vagy nyűglődés nem volt. Nagyon kíváncsi vagyok a beszámolójára. Na meg arra is, hogy mi lesz ezzel az alvásmizériával. Elvileg fél 3-kor ébresztik őket, de szóltam az óvónéniknek, hogy 2-kor már ott leszek Dórival, és ha esetleg gondolják, kiadhatják nekem akkor már Lillát, mert másfél éve nem hajlandó napközben aludni, hangerő-szabályzót meg sajnos nem sikerült bele csinálnunk, és sose bír nyugton (és csendben!) lenni, szóval 2-kor megkegyelmezünk a többi gyereknek :)

Az előző bejegyzés óta elég sok szövege összejött a kisasszonynak, ezeket végre leírom, aztán majd jön egy-két nyári sztori is, most már úgy látszik, lesz több időm ilyesmire.

(Ül a vécén, nógatom, hogy gyerünk már) "Anya, a fenekem nem akarja, hogy kakiljak."

(Dóri harapdál, mérgesen rászólok) -Dóri, fejezd be a harapdálást, mert leraklak a francba!
(Lilla) - A földre! A földre rakod le. Eltévesztetted.

(Lilla szipog) Hallod, anya? Taknyos. Fújjuk ki! Ilyen szép gyerek nem kell, hogy taknyos legyen!

"Ez borzasztóságosan fáj!"

"Mami, a sátorba tedd be a nagy-nagy fenekedet!"

(Üldöz egy macskát az utcán, aki végül bemenekül egy kapun) "Gyere ide, cica! ...Ó, ilyen kis beszari tőlem."

(Megdob egy gumi kockával)
-Naaa!
-Ez csak gumi, ne bánkódj!

(A maminak meséltem egy hisztijéről)
- De ezt miért csináltad, Lilla? Rajtad volt a dilihopp?
- Nem, nyári ruha volt rajtam.

"Ú, ezt nem tudom kibontani, nagyon gyerekzáras!"

- Lilla, miért itt kóricálsz? Megetted már a vacsorád??
- Nem mondom meg, mert titok! Ne találd ki, mert titok!

- Na, mehetünk.
- Még nem, előbb ezt javítsuk meg, mer' a Dóri szétbuzerálta!

- Anya, miért szuszogsz?
- Mert olyan nehéz kettőtöket egyszerre tolni a bevásárlással együtt, hogy kijön a belem.
- Ajha, ilyet még nem is hallottam.

-Milyen szag van itt?
- Milyen? Én nem érzek semmit.
- Szerintem szösz szag van.

- Anya, felvehetem ezt a zoknit?
- Fel, de bele fogsz sülni.
- Belesülök? Kaja leszek? Na ne butáskodj!

"Kata, mit csináltál a tanfolyadékon?"

"Csak szaladtam, szaladtam, és kúúúrva nagyot estem."

-Pisilteeem!
- Akkor megyek.
- Nee, a mami jöjjön, vele könnyebb! Ő sokkal jobban tud segget törölni.

"Már megint ugatnak ezek a rohadt kutyák! Anya bele fog lépni a szájukba."

- Anya, miért tetted ide a poharam?
- Mert majd visszük be a szobába.
- De miért tetted ide a poharam?
- Mondom, mert visszük be.
- Jó, de miért tetted ide?
- Oké, Lilla, nem válaszolok többet.
- Anyaaa! Anya! Aaaanya!
- Mi van már?
- Csak érdeklődöm, hogy miért tetted ide a poharam.

(Ül a vécén, Dórit edukálja)
"Nézd csak, Dórikám, így kell vécézni. Felülünk a vécére, és nyomjuk a pisit meg a kakát. Igen, most én kakálok. (...) Nem, nem tudom odaadni azt neked, mert kakás a fenekem."

- Most akarok menni az óvodába!
- Most még nem lehet, zárva van!
- Hmmm... teljesen igazad van.

(Onnan tudom, hogy nagyon fáradt vagyok, hogy nyűgös vagyok, és több csúnya szó hagyja el a szám, főleg, ha kétmilliomodik alkalommal borul ki valami. Múltkor nem így volt, csak sóhajtottam egyet, és csak annyit mondtam: Hogy az a.... Erre Lilla teljesen higgadtan és érdeklődőn:) "Úgy érted, anya, hogy a kurva életbe?"

A mami rendszeresen emleget neki egy bizonyos pofonos ládát, amit igencsak feszeget, amikor huszadik kérésre se fogad szót, inkább vinnyog helyette. Múltkor anyu valamiért kiment a szobából, mire Lilla rám néz: ) "A mami hol van? Kiment a pofonos ládáért?"

"Kiszedtem egy hatalmas fikát az orromból, és izomból beleraktam a számba!"

(Reggel arra ébredt, hogy zsibbad a keze) "Anyaaa, valamitől rezeg a kezem!"

"Apa, képzeld, ettem málnafagyit, mert találtunk a boltban egy fagyizót, egy málnafagyizót!"

(A törött vállú nagymamának)  "Mami, vigyázz magadra, nehogy eless, és megint beteg legyél, én meg elkapjam tőled!"

 

 

 

 

Na, az éves blog következő fejezetéhez sikerült eljutnom, csak el ne kiabáljam. Szerencsére a lányok viszonylag korán, 8-8.30 körül kidőlnek, ennek mondjuk az az ára, hogy egész álló nap pörögnek, Dóri is most már csak egyet alszik, dél körül. Csak azt nem tudom, miért nem bír produkálni éjszaka is egyszerre két óra alvást egyhuzamban, miért csak napközben... Valószínűleg ő akkor piheni ki az éjszakai ébredéseket, amire nekem meg nincs lehetőségem. Mondjuk ahogy kinéz a szája belülről, nem is nagyon csodálkozom az éjszakákon. Most múlt egy éves, és tíz foga van kint, de két őrlő és két szemfog is még úton van, és ahhoz képest egész jó a kedve napközben. Azt leszámítva persze, hogy a matrica egy elég enyhe kifejezés rá, konkrétan rám van tapadva a nap 24 órájában, vigasztalhatatlanul zokog, ha csak hátat fordítok neki, nem hogy eltávolodom mondjuk egy méterre. Volt olyan, hogy míg elmosogattam, ült/állt a lábamnál, és szívszaggató sírással kísérve próbált felmászni rám, ami persze nem sikerült, de a nadrágomat lerángatta rólam. Egyszer most már komolyan meg fogom számolni, hogy egy átlagos napon hányszor emelem fel a Lilláéhoz képest határozottan könnyű, de azért mégiscsak 9 kilós popóját, és összeadom, hogy naponta hány tonnát mozgatok. Az is igaz, hogy öt kilóval vagyok kevesebb, mint terhesség előtt, szóval legalább ennyi jó biztos van benne, hogy vigyáz a vonalaimra.

Most már gyakorlatilag önállóan jár egész hosszú távokon (sőt, ahogy tegnap bemutatta, ha a boltban a távoli sörösüvegek összetörése a cél, akkor sprintelni is tud), és mindenhová felmászik, de tényleg mindenhová. A kisszéket mindig beteszem az ágyába, mert onnan átmászik a nagy ágyra, aztán meg fel a radiátorra és az ablakpárkányra. Ha nincs ott a kisszék, akkor odatolja a bébitaxit. Volt, hogy a szekrénysorról szedtem le, most már a földön nem is lehet nagy párna, mert egyből kihasználja a lehetőséget. Tegnap óta fel tud mászni a hintafotel lábtartójára, onnan a fotelbe, és pakol a komódról. Ma megtanult a kanapéra is felmászni, onnan az íróasztal a cél, sőt most már a kád szélére is kiteszi a lábát, és nekirugaszkodik. Komolyan, őrület. Napi száz infarktussal ajándékoz meg.

Amúgy meg hihetetlen ügyesen megfigyel és utánoz mindent. A zoknikat és cipőket mindig megpróbálja felhúzni (na meg persze megrágni), a fésűvel megfésüli a hajam, a hajcsatot pakolja a fejem tetejére, a hajszárító dugóját meg próbálja beledugni a konnektorba (én pedig áldom azt, aki kitalálta azokat a biztonsági izéket). Imád kukuccsolni és viccelődni, Lilla bohóckodásain pedig még mindig hangosan kacarászik. Most már azért legalább annyiból könnyebb, hogy a napirend egész jól kiszámítható, és még ha strapás is, ki tudok velük mozdulni akár vásárolni, akár ügyintézni vagy bármi.

Lillával meg kedden megyünk ovis beiratkozásra, el se hiszem, mikor nőtt meg így ez a gyerek?? És tényleg, ahogy nézegetem sokszor, olyan nagylány, olyan okos, és annyira jól lehet vele beszélgetni. Tegnap már hangosan vihogtam az utcán, mert miközben mentünk a boltba, végig dumált (ahogy teszi azt egyébként ébredéstől lefekvésig szünet nélkül), és olyan szavakat használt, amik egy három évestől szerintem nem gyakoriak. Most meg van őrülve a járművekért és munkagépekért, ilyen videókat néz a neten, és tényleg fel is ismeri őket. Kb ez volt a tegnapi sétánk:
- Nézd, anya, ott megy két motojos! Szejintem ezek tanulómotojosok (tényleg azok voltak) És ott éptik az utat, az egy platós tehejautó!
(gondoltam, villantok valamit én is, nehogy tök hülyének nézzen)
- Igen, és mögötte egy bobcat.
- Tééényleg! Egy tolólapátos bobcat. (Oké, mégis lealázott...)
(Átmegyünk az úton.) Nézd, anya, egy kombi! Majdnem elütött minket egy kombi!
- Dehogy ütött el, elengedett.
- Csak majdnem ütött el. Nééézd, ott egy tűzcsap! Ha tűz van, jönnek a tűzoltók, és eloltják a tüzet a tűzoltótömlőjükkel.
(itt már hangosan röhögtem, aztán ez csak fokozódott, mikor hosszas eszmefuttatásba kezdett a markolók hidraulikus munkahengeréről. Én teljesen kész voltam. Fingom se volt, hogy mi az, ötször mondattam el vele, mire egyáltalán meg bírtam jegyezni a nevét, és este kifaggattam Pistit, hogy az mégis mi a franc, de túlzás lenne azt álltani, hogy értem.)

Amúgy meg Pisti jövő hétvégén lesz negyven éves, sehová nem tudom lepasszolni a gyerekeket, így tegnap délután együtt mentünk el a partykellékes boltba ajándékért. Sejtettem, hogy Lilla el fogja fecsegni, de azért a lelkére kötöttem, hogy tartsa titokban, hol jártunk és mit vettünk. Aztán este Pisti elaltatta, és röhögve jött ki a kisszobából, hogy "Hallom, voltatok a lufis boltban szülinapi meglepetésért." Na, mondom, király, reméltem, hogy Lilla legalább fél napot kibír. Kiderült, nem árulta el, hogy mit vettünk (mondjuk azt szerencsére nem is tudja, mert míg én fizettem, őt lenyűgözte a sok cucc - főleg a lánybúcsús kellékek, de szerencsére nem tudta, hogy mik azok), csak elmesélte Pistinek, hogy azért nem kapott lufit, nehogy apa rájöjjön, hogy a lufis boltban voltunk meglepetésért :D

Na jó, a többit csak idézetekben, mert leragad a szemem. Az első pár sztori régebbi, azóta már ki tudja mondani az L betűt, és az R is egész jó már.

- Na vinnyogj már, ez még nagyon sokára lesz!
- Nem akajom, hogy sokája jegyen!
- Akkor mikor legyen?
- Szejdán.
- Lilla, tudod, mikor lesz szerda?
- Hát... majd megjátjuk.

- Lilla, ne locsold ki a vizet a kádból!
- Ó, nem egészen így tejveztem.

- Méj kejj kipojszívózni?
- Mert nagy a kosz.
- Nagy a kosz? Én nem féjek tője.

"Az ájommanó beszój engem ájompojjaj. Beszójja a fejemet, a nyakamat, a pocakomat, a seggemet és a nunimat."

- Lilla, kicserélem az elemet az éneklő kutyában.
- Ne, ne a hátában! A fejében!
- De a hátán van az elemtartó!
- De apa azt mondta, ki kejj csejéjni az ejemet a Buksiban.

- Anya, méjt nincs jába a kecsöpnek?
- ????? Nem tudom.
(teljes lenézéssel) - Azéj, mej nem kejj, hogy jába jegyen egy kecsöpnek.

(Tudományos téren amúgy is mindig alul maradok:)
- Anya, ki lakik a lámpában?
- A fény.
- Nem. Az ájam.

- Nézzünk ki az abjakon! Kejesek szippantós autót!
- Az sajnos nem mindig van.
- Pedig én jó vagyok a szippantós kejesésben!

- Anya, mit mond a zsijáf?
- Fogalmam sincs. Szerintem semmit.
- Majd ejmegyünk az ájjatkejtbe, és meghajjgatjuk, mit mond a zsijáf. Ti is jöhettek, mej én nem tudok vezetni.

- Héé, gyere vissza! Lóg a taknyod! Orrfújás közben nem lehet meggondolni magad, ott himbi-limbizik az orrodon!
- Sajnos én ilyen vagyok.

(Dóri zöld pólóban van, épp kakil.)
- Nézd, úgy nyom a Dóri, egészen belezöldül!
- A pólójába?

"Aki kincset jop, az nagyon böjtönben tajájja magát!"

Hozza oda hozzám a rongyot, amivel le lehet törölni a filcet, hogy mossuk ki. Megyünk ki a fürdőbe, persze Dóri a nyomunkban. Öblögetem a rongyot, de közben látom, hogy Dóri már a vécékefét próbálja megszerezni, így egy pillanatra abbahagyom, és rászólok a kisebbikre, mire Lilla (pont úgy, ahogy én szoktam őrá szólni): "Te csak a jongymosássaj fogjajkozzáj!"

- Nézd, anya, mit találtam!
- Az egy angolkönyv.
- Az van beleíjva, hogy dugbáj?

- Most rajzolj egy ilyet magadtól is!
- De nem tudok.
- Dehogynem tudsz.
- Éjtsd má' meg, hogy nem tudok!

Vacsorára mozzarella-paradicsom-bazsalikom-olívaolaj kombót csináltam neki, de csak félig ette meg, folyton felugrált, elszaladt, már teljesen kiidegelt, közben meg Dóri addig nyújtózkodott, míg elérte a tányért az asztal szélén, és lerántotta (még szerencse, hogy műanyag volt, és a cucc nagy része benne maradt, de így is minden olajos lett). Állati mérges lettem, és nem bírtam visszafogni a szavaimat, aztán úgy döntöttem, hogy mielőtt megnyúznám Lillát, inkább elmegyek megágyazni, ő meg fel ne merjen állni onnan addig, míg el nem fogyott a kajája. Öt perc múlva jön be, és cuki hangon közli velem: "Anyaaa, megettem a kujva vacsoját."

 

Úgy látom, lassan évi egy bejegyzésre futja majd... Én komolyan nem tudom, más hogy csinálja, de én folyton lemaradásban vagyok mindennel, a mosással, főzéssel, takarítással, rendrakással (na, azzal mondjuk kb 3 éves lemaradásom van, erősen elbuktam az ügyet). Lehet, hogy a mércét teszem túl magasra, vagy nem tudom, de akkor is gáz. Mondjuk állítólag ahhoz képest tök fittnek nézek ki, hogy átlag 10-15 alkalommal ébresztenek felváltva a gyerekeim. Végül is, ha jobban belegondolok, ez elég indok lenne arra, hogy egész nap csak a fotoszintetizálásra fussa az erőből, de azt meg úgyse tehetem meg. Viszont legalább már leesnek rólam a régi szoknyáim, háhh!

Dóri most annyira belehúzott, hogy egész álló nap csak mászik, feláll, lépeget, és persze folyton életveszélybe sodorja magát, úgyhogy napi ötven infarktus a fejadagom. Én komolyan nem tudom, hogy miféle géneket örököltek, de hogy egy pillanatra se bír megülni a fenekén ez a gyerek se, az kész. Éhes, de azért szétcsapja az ideg, hogy örökkévalóságnak tűnő percekig ott kelljen ülnie az etetőszékben, úgyhogy inkább ott is feláll (ha meg becsatolom, jön az ordítás). Eddig a műanyag hinta volt az egyetlen hely, ahová ha betettem, meg is maradt, most már abban is feláll, agyrém. És mindenre felmászna, legyen az asztal, szék vagy a lábunk szára. Mondjuk annyi előnye van az anno ugyanennyi idős Lillával szemben, hogy ő nem olyan húsgombóc, így sokkal fürgébb (bár az is igaz, hogy Lilla mentalitása már régen is erősen hasonlított egy tankra, úgyhogy végül is ő is elért mindent, amit akart, csak máshogy).

Egyébként Dóri nagyon sok mindenben tök más, mint Lilla. Nála pl. mintaszerűen működött a hozzátáplálás, gakorlatilag bármilyen főzeléket, babakaját vagy akármit tettem elé, nagyon ízlett neki, és simán betolta arcba. Na, Dórival mocskos sokat kínlódtam, mert a gyümölcsökön (és leginkább a banánon) kívül nem igazán fogadott el semmi mást, főleg nem főzeléket, így csak annyi volt a dilemmám, hogy magam pepecseljek a szuper kaják elkészítésével, vagy a boltit vegyem meg, mindkettőenk úgyis az lett a vége, hogy két falat után a képembe köpte, szétkente a fején mérgében (hogy a búsba' lehet ilyen kegyetlenül ideges egy ekkora kölyök???), és végül minden  a kukában landolt. Vagy én ettem meg, mert sajnáltam kidobni, de olyan undorító íze meg állaga volt mindnek, hogy legtöbbször feladtam, és persze kezdtem megérteni a gyerekem, hogy mennyire igaza van. Mert hogy a mi kajánknak meg úgy cuppogott meg kiabált, hogy majdnem kiesett a pelenkájából, így most már szép lassan egy védőnőnek gyónást követően és az ő jóváhagyásával Dóri valódi emberi kaját eszik, azt viszont kétpofára. Mindig olyanokat főzök, amiket már ő is ehet, azóta nincs is gond az evéssel.

Most már beszélni is tanulgat, a kajának pl. hangosan cuppog és kiabál, hogy mámmmámmmám. És ami külön léleksimogató számomra, hogy én vagyok "anny". A nagyobbik gyerekem gyakorlailag meg se nevezett egy csomó ideig, a tésztától a kutyáig minden előbb volt, Dórinak meg ez az első szavai egyike. Legtöbbször persze irtó kétségbeesve skandálja, mikor nem talál, és jön utánam mászva a konyhába, csak úgy csattog a kis tenyere a padlón. Hihetetlen ez a matrica üzemmód amúgy, amit csinál. Tudom, tudom, szeparációs szorongás meg minden, de azért kétségbeesve sírni, mert másfél (!) méterre eltávolodom úgy, hogy ráadásul még lát is, ez kész. Úgy csimpaszkodik rajtam, hogy szerintem tényleg meg fog nyúlni a karom a sok cuccolástól, és úgy fogok kinézni, mint egy gibbon.

Lilla amúgy továbbra is imádja a testvérét, és fordítva is abszolút így van, aminek tényleg nagyon örülök. Sőt most már egyre jobban tudnak együtt zsiványkodni. Ha Lilla látja, hogy Dórinak tetszik valami, amit csinál, pl táncol vagy ugrál, akkor annál jobban csinálja, Dóri meg még jobban röhög neki. És most már fordítva is megy a próbálkozás , a kicsi is tetszeni akar a nagynak. Kb. 7 hónapos kora óta tud szívószállal inni (!), és múltkor szívás helyett levegőt fújt az italba, ami persze buborékozott, és Lilla rettentő jól szórakozott rajta. Több se kellett Dorcinak, fújta, mint az őrült, a nővére meg gurult a nevetéstől (ezzel mondjuk azt értük el, hogy egy jó időre elfelejtett szívószállal inni, mert mindig csak fújta a levegőt, és várta a produkció hatását, ami sose maradt el),  szóval ilyenkor zabálni valóak. Akkor kevésbé, amikor Lilla kitépi a húga kezéből a játékot, amivel végre elmolyolna, mondván, hogy neki most épp az kell, és persze Dóri is tutira csak azt szeretné megszerezni, amivel Lilla játszik, úgyhogy folyton szét kell őket szednem. De ez állítólag mindenki másnál is így működik, úgyhogy nem aggódom emiatt túlzottan.

Lilla meg már tényleg nagyon nagylány. Gyakorlatilag mindent meg lehet vele beszélni, hihetetlen ötletei és meglátásai vannak, és olyan szókincse, hogy néha legszívesebben rászólnék, hogy bakker, még csak három éves leszel, nem kell ismerned és használnod ilyen kifejezéseket.

Még a lejegyzetelt aranyköéseit ide biggyesztem, aztán elhúzok aludni, mert végre megtehetném, ehelyett itt ülök és száz éve pötyögök.

- Jégyszi, vedd je azt a vijágot, meg akajom nézni!
- Megmutatom, de az már sajnos elhervadt.
- Ki hejvadta ej?
- Senki, a virágok egy idő után elhervadnak.
- Semmi baj, majd megjavítjuk.

"Jeszopogatom az ujjam, mintha cumi jenne vóna."

"Viszket vót a hasam a szőnyegtőj."

(csúszdán) "Még egyszej jecsúszom, aztán kezdek féjni." (??)

(Addig cibálja lefelé a póló alját, míg teljesen kinyújtja) "Nézd, anya, egy szoknyapójó! Most már táncojhatok!"

(Pisti megmutatta neki, hogyan lehet tableten Paintben rajzolni. Másnap reggel rögtön leül az íróasztalhoz:) "Anya, kapcsojd be a papíjt, jajzojni akajok!"

- Lilluskám, most már el kellene kezdeni pakolni a lefekvéshez.
- Az a helyzet, hogy most kijakózunk, anya.

(Skype-olásra várva) "Indítsd el a János papát!" és "Kapcsojd be a Matijd mamát!"

(Lilla) - Anya, vejed akajok ajudni.
(én) - De a Dóri nagyon álmos, és tudod, hogy csak én tudom elaltatni, úgyhogy apával kell aludnod most.
(Lilla) - De apa bojzasztóan mondja azt, hogy csssss.
(Pisti) - De anya is szokta mondani neked, hogy cssss.
(Lilla) - Igen, de anya ajanyosan mondja, hogy cssss, te pedig bojzasztóan.

- Szagojd meg!
- Megszagolom, de ennek nincs semmi illata.
(ő is megszagolja)
- Úgy tűnik, igazad van.

"Nyisd ki a szád, megnézem az ízjetes bimbódat!"

Ja, és még egy életkép, amit akkor nagyon röhögve az egyik kismammer csoportban írtam le a Facebookon, azt ide másolom, hogy meglegyen, mert annyira jellemző az én gyerekemre.
"Ma délután átjött az anyukám segíteni, és lefoglalta a két gyereket (3 éves és 9 hónapos), hogy ki tudjak takarítani. Teljesen elégedett voltam magammal, puccba vágtam az egész lakást,és dolgom végeztével úgy éreztem, nekem most jár egy igazi zuhany. Úgy értem, olyan nem-anyukás, vagyis nem bámul senki, nem kell mindenféle performanszot nyomni közben, stb. (Talán még emlékeztek rá, nekem még halványan derengett valami a régmúltból.) Bementem, és elégedett vigyorral még a zárat is elfordítottam.
Alig léptem be a kádba, mikor már hallom kintről a nagyobbikat, hogy mit csinálok, engedjem be, ésatöbbi, én meg még kajánul ki is rikkantottam, hogy márpedig most egyedül fürdök, és bibí, úgyse tudsz bejönni, mert bezártam. Bazzeg, rám törte az ajtót zárral együtt!! :D :D :D
Öt percet töltöttem összesen a fürdőben, ebből legalább hármat azzal, hogy a röhögőgörcstől fel bírjak állni a guggolásból.
#sosefürdökmáregyedül #kéneegyzárszerelő
"

Már megint több hetes lemaradásban vagyok, de egyszerűen nem bírok annyi időt kigazdálkodni, hogy még írásra is jusson, pedig tök jó lenne. Most is csak Lilla szövegelését akarom leírni, mert annyi van, már nem tudom cetliken meg a telefonomban gyűjteni.

Mesét néz, de elfelejtettem bedugni a laptop töltőjét, így az jelez, hogy mindjárt lemerül. Lilla meglátja az üzenetet a képernyő közepén:
"Nézd, anya, ejment a mesém! Van jajta egy cetji!"

Dórit próbálnám szoptatni, de Lilla állandóan ott sündörög, erre persze Dóri nem hajlandó enni, csak nevetgél a tesójára, meg lesi minden mozdulatát.
- Lilla, olvass csak nyugodtan, most megetetem a Dórit!
- Jó, akkoj ejtűnök innen.
(Amúgy meg egyáltalán nem szokott lelépni, vagy max fél percre, aztán már trappol is vissza, hogy ugye már végeztünk. Meg mostanában úgy cselez, hogy mivel tudja, hogy zavarja a tesóját evés közben, felmászik ugyan az ágyra, de csak a hátam mögé, és a hónom alatt kukucskál Dórinak, aki teli szájjal nevet, és ha szerencsém van, örömében nem harapja le a mellbimbóm. Általában nincs szerencsém.)

Lilla olvasás közben letekeredik az ágyról, beveri a fejét.
- Anya, puszijd meg! (Megpuszilom.) Most máj mehetek ojvasni.

Játszik a földön Dórival, aki belekapaszkodik a ruhájába, és elkezdi csócsálni:
"Ne, Dójika, ne edd meg a juhám! Nem vagyok ennivajó! Jijja vagyok!"

Van egy-két szó, amit képtelen rendesen kimondani, a három kedvencem a "szemeköjdök" (ez a szemöldök, de annak semmi értelme, csak annak, hogy szeme köldök), meg a dinoszajhusz és a tiketeket (=titeket).

Valamit eszik, ráharap a szájára: "Ú, megjágtam magam!"

Hazajön az apjával egy hosszú sétából, jól átfagyva: "Nem működik a jábujjam. Meg kejj szejejni. Kéjem a csavajhúzómat!"

- Anya, én is méjges vagyok!
- Miért vagy mérges?
- Azéjt.
- Mert?
- Igen.

"Anya, te téjjeg hülye vagy?" (Kösz.)

Mostanában elkezdett babázni, de ezerrel. Folyton tesz-vesz, gyereket etet, öltöztet és pelenkáz, néha bizony komoly vitáink vannak, hogy ki teheti bele a gyerekét az etetőszékbe, ő vagy én. Most már általában szelídebben is bánik a babákkal, mint nyáron a Tökivel, bár van még mit finomítani a gyermekgondozási módszereken. Mindenesetre haladunk, egészen gondoskodó anyuka lett. Pl. így: "Tisztába pejenkázom a Jozit. Kaka van benne a Joziban."
Azt viszont kikéri magának, hogy ő a Rozi anyukája, mostanában még cicámnak se hívhatom, mert kijavít, hogy ő Lilla. Múltkor anyuval tisztázták a rokoni viszonyokat Rozi és közte.
- Kije vagy te a Rozinak, az anyukája?
- Nem, én a Jijjája vagyok!

Önbizalomban mondjuk nincs hiány: "Ügyes vagyok. Mindenje tudok gondojni."

Meglát valami meglepőt: "Szent egek! Mi töjtént itt???"

"Anya, hoj a biji? Akajok kakáááni jó büdöset."

Mostanában mindkét gyerekem rá van kattanva a konyhai cuccaimra, különösen a fakanalakra, azokat lopkodják el tőlem. Már annyira megelégeltem, hogy sosem találtam egyet sem, amikor kellett volna (úgy értem, a konyhai fiókban nem találtam, mert egyébként a nagyszobai ágytól kezdve a fürdőkádig mindehol volt legalább egy), hogy a karácsonyi vásárban kaptak egy-egy kicsi fakanalat. Dóri azt rágcsálja, Lilla főzőcskézik vele, én meg visszalopkodtam a sajátjaimat. Múltkor Lilla odaszalad hozzám:
- Anya, mit főzzek?
- Szerintem paprikás krumplit.
- Nem.
- Akkor sült krumplit.
- Nem.
- Akkor húslevest.
(Mélységes szánalommal a szemében:)
- Ez egy _játék_ fakanál.
(Már én is dörzsöltebb vagyok, nem hagyom magam)
- Akkor főzzél játék paprikás krumplit.
- Jó.

Bogaras mesét olvasunk:
- Mi van a szentjánosbogájkávaj?
- Ott fekszik a hóban, mert a többiekhez igyekezett a meleg fába, de nem ért oda, és összeesett.
- Jeméjem, jój van.

Jön oda hozzám egy mérőszalaggal:
- Megméjem a véjnyomásod.
- Ööö.. jó. És mennyi?
- Negyven. (Na jó, ezt az apja súgta neki. Mert amúgy minden huszonhat :D)

Dédinél begurul a labda az ágy alá, Lilla rohan a piros felmosónyélért: "Kihadonászom onnan!"

Épp a fürdés utáni rinyás hangulatában tépi le magáról a rácsavart törölközőt: "Én ezt jeszedem! Je fogom szedni, mint az ájjat!!!"

Pisti szipog, Lilla egyből rászól: "Fújd ki az ojjod! Takony van benne."

- Anya, mi ez?
- Ez egy cetli. A tollamon volt, de piszkálta a kezem írás közben, ezért levettem.
- Nekem is piszkájta, amikoj olyan picike vojtam, mint te.

Mamival sétálnak, aki megígérte neki indulás előtt, hogy vesznek egy kis dobozos baraklevet a kocsmában, ahogy az apjával szokták. "Szomjas vagyok, iszom egy gyümijevet. Mami, te mit kéjsz? Kéjsz egy söjt?"

- Hoj a kisautóm?
- Nem tudom, itt nincs. Apa nem tette ki az erkélyre? De, nézd, ott van!
- Apa tette ki, mej johadt méjges vojt.

 

Már egészen hozzászoktam, hogy mióta gyerekeim vannak, az életem jó része a pisi-kaki témakör körül (is) forog, de vannak napok, amikor ez elég komoly méreteket ölt. Na, a tegnap délután pont ilyen volt. Lilla valamikor a szokásosan finom stílusával izomból földhöz vágta a bilit, aminek elrepedt az alja, és mivel nem bírtam azonnal kivinni, szép kis tócsa lett alatta. (Amúgy értem én, hogy a mi bilink még a jó minőségű alapanyagokkal dolgozó szocialista ipar remeke, de bakker, az már megvan 30 éve, teljesen működőképes, pl. azért, mert eszemben sem volt földhöz csapkodni...)
Nem úsztam meg, össze kellett cuccolni a gyerekeket, mert a szobatisztaság szent és sérthetetlen dolog. Mindenkit bucira öltöztettem, mert hideg volt, és a szél is nagyon fújt, de úgy voltam vele, hogy ha végre lejutunk, legalább sétálunk is egy kicsit, Lilla kitrúgja a lakás oldalát, kell neki egy kis levegő. Jobb híján a Brendonba mentünk, volt mindenféle csicsás bili vagyonokért, én gyorsan lekaptam a polcról a legolcsóbbat és legegyszerűbbet, amikor is megfordultam, és láttam, hogy a gyerekem az egyik polcba kapaszkodva beguggol, és elvörösödő fejjel nyögi, hogy "kakáááálok". Nabaszki. Komolyan nem bírom elképzelni, hogy mi a bánat van a Brendon levegőjében, de Isten bizony 10 alkalomból 8-szor betojik ott. Nyáron a légkondira fogtuk, de most fűtés van, én nem értem. Már félek betenni oda a lábam, mert mindig ez lesz.
Gondoltam, nem érdekes, egy tízperces sétát csak kibír ebben a pelusban, de hamar meggondoltam magam, mert pillanatok alatt elgázosítottuk az egész üzletet, irtózatos szagcsíkot húztunk magunk után. Oké, akkor irány haza, már épp kifizettem a bilit, amikor még visszafordultam a csajhoz, hogy amúgy mi az a kis fehér lapos izé a bili alján, mire mosolyogva mondta, hogy az a zenélője. Jééézusom! Jó, akkor most vettem egy zenélő bilit a gyereknek, nem baj, majd örülni fog minden pisiléskor, csak húzzunk már innen ezzel a büdös fenekűvel.
Feljöttünk, mindenkit kicsomagoltam, pelus elrendez, mondom, tanulmányozom most már ezt a csodabilit. Nyomkodtam, húzkodtam, semmi. Hátha megúszom a zenélést, hurrá! De mikor kiöblítettem, kiderült, hogy a folyadékot érzékeli két kis fém pöttyön keresztül, elkezdett kornyikálni. Szóval azonnal ki kell majd vinni, addig zenél, jeee. Lilla nagy örvendezve pisilt bele, végül is kezdtem megbékélni a cuccal, amikor is a második használat után hiába öntöttem és töröltem ki, ez a dög csak zenélt tovább. Sehogy nem bírtam kiszárítani, tíz perc elteltével kivágtam az erkélyre, hogy ott legalább nem halljuk, el tudom altatni Dórit. Nagyjából 3 órán keresztül muzsikált, mikor is Pisti kibelezte. Kiderült, hogy átfolyik rajta a pisi (igen, sikerült egy repedt bili helyett vennem egy lyukasat. Jobbkézbalváll.), ezért mindig nedves az érzékelő, és nem hagyja abba addig, míg le nem merül. Ma tutira visszaviszem nekik, és a fejükhöz vágom. Lilla persze már most siratja, és kiabálja, hogy "A táncojó bijit! A táncojó bijit!" Na, hát tényleg már csak az hiányozna, hogy még csárdásozzon is nekem ez a műanyag franc.

A mesementes estéknek köszönhetően azért egész jól boldogulunk éjszaka, de azt nem mondanám, hogy tökéletesek az éjjelek. Akármilyen nyugis az este, akármilyen szuper, tartalmas, de húsmentes kaját is vacsorázik Lilla, mégis néha ébred éjjel, meg időnként felkiált, mikor álmodik (múltkor nagyon meg is lepődtem, mert a szokásos Nem! Nem helyett szép tisztán, többször is egymás után azt mondta, hogy igen. Ha a hangja nem lett volna ugyanaz, mint az én gyerekemnek, azt hittem volna, hogy elcserélték éjjel...) Hajnalonként azért párszor át is cuccol mellém, és az is rendszeres, hogy Pistit ugrasztom, mert én nem tudok menni, épp Dórikát etetem. Hát nem tudom, úgy látszik, nekünk ilyen éjszakák jutottak, most már tényleg tanácstalan vagyok, egyszer majdcsak kinövi ezt a rossz alvásos dolgot. Amúgy rajta egyáltalán nem látszik, szerintem nem nyúzott napközben, sőt kirobbanó energiája van (általában nekem azért kevesebb...)

A relaxációs mesékkel való altatást viszont pár nap elteltével feladtam, altassa így az a gyerekét, akinek hat anyja van, vagy nem ilyen izgága gyereke. Még kétszer próbáltam, és feladtam, mert ugyan Lilla már tök jól ismerte, hogy mit csinál az álombogár, csak épp relaxálódni nem akart. Ennyire nem:

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis bogárka, úgy hívták, hogy Álombogár.
- Beszój engem ájompojjaj!
- Igen, beszór téged álomporral.
- Téged nem.
- Nem.
- Apát se, mamit se, dédit se!
- Nem. Szóval itt áll az ágyadnál, és a kis vödrében álompor van. Beszórja a lábujjadat, ... a bokádat, ... a térdedet...
- A vájjamat is!
- Várjál már, ott még nem tartunk.
- A vájjamat is beszójja!
- Csssss!
(suttogva) - A vájjamat, a vájjamat!!!!
- Jól van, beszórja a válladat, meg a pocakodat is, a ...
- Kiszedtem a fikát az ojjombój.
- Nagyon ügyes vagy. Szóval beszórja a ...
- Nem takony volt. Fika.
- Csodálatos. Ügyes vagy. Az Álombogár beszórja a pocakodat, ... a válladat, ... a nyakadat, a ...
- Viszket a füjem.
- Akkor vakard meg.
- Megvakajtam.
- Nagyon jó. Beszórja a szádat, ... az orrocskádat...
- A fejem is viszket. Megvakajom.
- Jó. ... szór a szemedre és hajadra is. Azt mondja neked az Álombogár, hogy jó éjszakát, Lillácska, álmodj szépeket! Grrrr.

Az éjszakák most ráadásul még ergyásabbak, mert Dóri úgy döntött, ideje rágyúrni a rántott húsra, és ehhez fogak kellenek, amiket szépen elkezdett növeszteni, úgyhogy most azért van sok ébredés. Ha a gyerekeim normálisan fognak végre egyszer aludni, elvonulok valami Isten háta mögötti helyre, és három napig csak szunyálni fogok. És ha Dóri leszokik a cicizésről, egy hétig csak túrótortát meg joghurttortát fogok zabálni giga adag tejszínhabokkal, vagy tejcsokit vajas kaláccsal, és habos kakaót iszom hozzá. Ez a tejmentesség kegyetlen. Múltkor próbáltam egy kis madártejet enni, mert dédi készített, és hirtelen öt liter nyálam folyt le a padlóra, mikor megláttam, de aztán jó nagy szívás meg kétnapos nyűglődés lett az eredménye, úgyhogy még mindig felejtős a tej. Morr.

Múltkor végigolvastam a régi bejegyzéseket, hogy ennyi idősen Lilla miket tudott, csak azért, hogy tudjam, mire számítsak. Tudom, tudom, nem szabad a két gyereket összehasonlítani, de akkor is kíváncsi voltam. Fej fej mellett haladnak, persze van eltérés is. Dóri például már vissza tud fordulni hasról hátra, és ha nem is mindig sikerül, de azért már alakul a dolog. Persze ha nem jön össze, ugyanúgy vinnyog és nyög, mint Lilla, hogy segítsünk neki. Visszafordítjuk, aztán egy tizedmásodpercen belül újra hasra pördül. Ő viszont tök máshogy változtatja a helyét, mint Lilla. Felkapja a kezét meg a lábát repülőbe, és az egyik lábával lök magán, így simán tud a hasán körbe-körbe forogni, tök viccesen néz ki. Lilla úgy kúszott, hogy felnyomta magát hídba, és a feje tetején lökte magát, Dóri viszont hason csinálja ugyanezt (a homloka meg az orra azért elég piros a művelet végére), de egyre többször támaszkodik fel igazi mászós pózba is, és simán lök magán tíz-húsz centit is. Ha meg lehetősége van rá, azonnal feltámaszkodik lábbal bármire (pl az ölünkben, a fotel karfáján vagy ilyen helyeken), és állni akar. Az üldögélés még nem megy neki egyedül, de karon már pöpecül kihúzott háttal ül, és ha a babakocsiban feltámasztom, egyre gyakrabban megkapaszkodik az ívben, és úgy szorítja ülve, vissza se lehet nyomkodni. Szóval szépen halad, nagyon nagy ereje van. Hála Istennek nem sikít úgy, mint Lilla ennyi idősen, ő csak rikoltozik, mint egy kis sárkány. Ha meg a tesója ugrál és hülyéskedik neki, hangosan nevet, majd' kiesik a kezünkből, kis zabálnivaló. Lilla persze produkálja magát neki, meg odafekszik mellé a szőnyegre vagy az ágyra, puszilgatja, Dóri meg örömében tépi a haját és markolássza a ruháját, ilyenkor Lilla felkiált: "Úúú, megtjéfjájt a Dójika!" Meg egy csomószor azt kéri, hogytegyük rá a hasára Dórit, akkor meg azt mondja: "Dójikázzáj meg!" vagy "Úúú, jám Dójikázott a mami!" És persze továbbra se bír csendben maradni, mikor alszik a kishúga (aki amúgy egész jól hozzászokott a hangzavarhoz, de azért nem lenne ellenére a csendben alvás se...), és ha ilyenkor én szólalok meg, Lilla simán leteremt: "Anya, cendeszedjéj, ajszik a Dójika!"

A többi Lilla-féle dumát megint csak röviden:

(Megtalálta egy tégely tetejét) "Nézd, apa, itt egy tetej!"

"Anya, tudod, mit ettem? Egy piszokot. Vedd ki a számbój!"

- A cirkuszban majd látsz apával elefántot, zsiráfot és zebrát.
- Meg vakondot!

- Hú, de büdit fingottál, Lilla!
- Hihi, én is apa vagyok!

(Ül a bilin) "A kobojdok mindig jót pisííínek. A kobojdok mindig kitüjüjik, és én kobojd vagyok!" (Asszem, kicsit sokat nézte a Ben és Holly-t...)

Az is vicces, amikor a saját szövegemet hallom tőle vissza, pl ha az apja elmegy itthonról, és becsukja a bejárati ajtót, mindig utána kiabál: "Tejefonod vaaan?" De ez mások szóhasználatára is érvényes. Onnan tudom, hogy sokat volt a dédivel, hogy azt mondja, "ehhöz" meg "ujjomat", ha meg a mamival tölti a délutánt, simán mondja, hogy "fene pofája!"

- Hoj van a Józsi bácsi?
- Ki az a Józsi bácsi? Jaaa, a dalban van, hogy Józsi bácsi a tanyán!
- Hihi, Józsi bácsi van anyán!
- Ööö... szeretném, ha ezt így nem terjesztenéd...

 

Nem tudom, mikor fogok végre egy éjszaka normálisan aludni. Úgy értem, hogy nem kelek óránként vagy gyakrabban éhes gyerekre (ez általában Dóri, de néha Lilla is), síró gyerekre (ez szinte kizárólag a nagyobbik), fejberúgásra (szintén ő), szoptatás miatti pisitúrákra és ehhez hasonlókra. És sosem gondoltam volna, de valahogy még ehhez is hozzá lehet szokni. Legalábbis sokkal, de sokkal kevesebbszer visel meg egy átlagban 8 ébredéses éjszaka, mint az reális lenne. (Attól a különösen nehéz naptól tekintsünk el inkább, mikor délután kinyitottam a hűtőt a gyerek pudingjáért, és hirtelen az villant át az agyamon, hogy van-e behűtve pálinka.)

Azzal viszont már kezdett nagyon tele lenni a bigám, hogy Lilla szinte kivétel nélkül minden éjszaka hánykolódott az ágyban, sokszor kiabált álmában, gyakori volt a sírás és bizony az is, hogy hajnalonként másfél-két órát is szenvedtünk alvás nélkül. Ez tökre nem normális dolog, főleg nem 2,5 évesen. Nem győztem már új és új dolgokat kipróbálni, és azon túl, hogy rájöttem, bármiféle húst tartalmazó vacsorától ezek a vergődések erősebbek, továbbra is megmaradtak, el nem múltak. Múlt héten már annyira durva volt a dolog, hogy a védőnőtől is tanácsot kértünk, vele is ötleteltünk, de sokat ő se tudott segíteni.
Végül százféle cikket végigbogarászva az új módszer lényege a mi maximumon pörgő gyerekünknél az, hogy legalább másfél órán keresztül folyamatosan higgasztjuk az apjával elalvás előtt. Ez mondjuk elég komoly logisztikát igényel, mert ugyebár van még egy kisebb is, aki szintén igényt tart ránk, de felváltva megoldható. Szóval relax fürdés, minimális lámpa, semmi mese a laptopon, még a legszelídebb se, csak legózgatás, mesekönyv nézegetés és macikirakózás. És bár nem merem elkiabálni, a módszer hatékonynak tűnik, eddig legalábbis radikálisan csökkent az éjszakai ébredések száma, és azóta egyszer se volt hajnali hosszúvirrasztás.

És ha már így belekeveredtem a hiper-szuper alatatási módszerek irodalmába, találtam egy tök jó relaxációs mesét is. Kb annyi a lényege, hogy a gyerek kap egy kis álomport minden testrészére (lábtól felfelé haladva), amik egyesével tök jól ellazulnak, nyugodtabb lesz az alvás. Az elképzelés szuper, és egész biztos vagyok benne, hogy frankón működik is 100-ból 99 gyereknél. Na, az enyém az az egy. Nálunk így zajlott a nagy reményekkel induló relaxációs mesélés tegnap este az ágyban:

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Álombogár. (... blabla...) Itt áll az ágyadnál, és szórja rád az álomport, hogy szépeket álmodj és jól aludj. Először rászórja a lábujjadra... a bokádra... a térdedre, a ...
- A hajamja is!!!!
- Majd oda is, de előbb a...
- A hajamja! A hajamja!

- Jó, akkor rászórja a hajadra, meg a térdedre, a ...
- A pocakomja is!
- Igen, a pocakodra is. Meg a mellkasodra, és a..
- A kezemje! Az ujjamja!! Az ujjamja! A másik ujjamja is!
- Igen, igen, de maradj már egy kicsit csendben, nem tudom elsorolni. Csak hunyd le a kis szemed, és képzeld el, hogy rászórja az Álombogár a varázsport a válladra, a nyakadra, a ...
- A szememje is!
- A szemedre... a szádra...  a homlokodra... a hajadra, és így már nyugodtan fogsz aludni, és nagyon szépeket fogsz álmodni.
- Téged nem szój be.
- Most még nem, de most csukd be a kis szemed, mindjárt hat az álompor.
- Apát se szójja be.
- Nem, apát se.
- Mamit se! Papit se! Dédit se!
- Nem, csak téged, hogy szépeket ál...
- A nénit se! Bácsit se!
- Jóvammá, most már aludjál, itt a vége a relaxálásnak!

Kész vagyok ettől a nőtől.

Úgy látszik, ide már csak havonta jutok el. Állati fárasztó a két gyerekkel (pedig most még Hawaii van, anyu tök sokat segít), képtelen vagyok késő este egyetlen értelmes sort is írni, örülök, ha végre ledőlhetek. Na mindegy, majd lesz ez egyszerűbb is (ha meg nem, hát így jártam). Dórika olyan sok mindent megtanult az elmúlt időszakban, hogy csak lesek. Nagyon ügyesen fogja a játékait, és égnek meredő lábakkal birkózik velük. Egy csomót elvan így, meg szemlélődve. Igazából már annyira érdekli minden, hogy képes az evést is abbahagyni, ha valami érdekeset meg akar nézni, ami körülötte zajlik. Oldalra már ügyesen fordul, nem sok hiányzik az átforduláshoz sem. Hason tök jól kinyomja már magát, még az se tökéletes, de nagyon keményen küzd. És ami a legmegdöbbentőbb számomra, hogy már ül. Ha egy kicsit is azt érzi, hogy nem teljesen vízszintesben van, már kepeszt is, hogy felüljön. Elég csak egy kicsit megfogni a combját, ő már fel is ül hasizomból. Olyan, mint egy kis keljfel Jancsi. Nem hiszem, hogy ez túl gyakori három hónaposan, de hát nem fogom visszanyomkodni, magától csinálja, nem én erőltetem. Igazából már más pózban nem is hajlandó lenni, mert rájött, hogy így mennyi mindent lát.

Rengeteget járunk a dédihez, mindenki tök jól érzi ott magát. Hűvös van, lehet pacsálni az erkélyen, mert nem folyik rá senki fejére, Lilla már teljesen otthonosan mozog abban a lakásban. A dédi is sokkal fittebb lett, jó ezt látni. Néha olyan dolgokat enged meg Lillának, hogy égnek áll a hajam, de mindig csak az a válasz, hogy ez anno nekünk is meg volt engedve. Hát jó.

Lassan a szobatisztaság dolgával is haladunk. Még elég nagy hibaszázalékkal dolgozunk, de egyre többször sikerül a cucc a bilibe, amit aztán rituálisan kiöntünk a vécébe, ő meg lehúzza, és persze agyon dicsérjük.

A szövege meg továbbra sem semmi, itt van néhány részlet:

- Lilla, mit hozzak neked a boltból, mit szeretnél enni?
- Dinoszauszt.
(ööö... lehet, hogy csak mammuthús lesz, de igyekszem)

(Zörög valamivel)
- Lilla, maradj már csendben!
- Mi a baj? Én nem isz cinátam szemmit!

(Osonok a kisszoba ajtajához, hogy a fürdő felől is becsukjam, rohan utánam)
"Micinájsz te ott, teee, gazembej??!"

(A mamival akarja hurcoltatni magát)
- Nem bírlak el, nem tudlak felvenni!
- Szegiccéget kéne kéjni.

(Gyurmából harangot csinál a sütiformával, rázza) "Ó, ez a hajang nem vajami hangos..." (Nevetek) "Ez nem viccesz!! Ez a hajang nem hajangozik!!!"

- Jaj, Lilla, szétszedted a fonalkutyusodat??
(Előveszi az orvosi táskáját, ad neki egy szurit)
- Kész! Meggyógyítottam.

(Letakarja a legót egy műanyag pohárral, és elégedetten közli) "Capdába esett."

- Benyomtam a gombot!
- Benyomtad? És most nem működik?
- Dehogynem.

(Mutogat a játszószőnyegre) "Tesszék, tedd je ide a Dójikát! Szátojozni szejetne."

"Ó, Isztenkém, kibujút a víz! Ó, jaj!"

- Anya, főztem neked teát!
- Hmm, nagyon finom! Milyen tea, gyümölcs?
- Nem.
- Fekete?
- Nem.
- Akkor zöld?
- Neeeem! Kék.

- Anya, anya! Mi az ott?
- Az csak egy molylepke. Ne félj tőle, nem bánt!
- Dehogyisznem bánt!

(Az ágyon, hempergés közben) "Szia, édes kis mamim!" (Mami teljesen meghatódik, törölgeti a szemét és az orrát) "Mi az, folyik a taknyod?"

"Micinász, teeee kisz anya?"

(Megőrülök, hogy mindig úgy hív oda magához, hogy gyejegyóósananyasiess, aztán meg kiderül, hogy igazából nem is akart semmit, csak legyek ott. Múltkor is a kádból kiabált, nekem ezer dolgom volt)
- Anyagyejegyóóósansiess!!
- Hrrr. Itt vagyok, mit szeretnél?
(úgy meglepődik, hogy odamentem, néz körbe a vízben tanácstalanul) Ööö... ööö... (Egyszercsak felkap egy fürdőjátékot) Nézd, mit tajáátam!

- Anya, mit iszoj?
- Szagold meg!
- Hmmm, kávé! Soha nem szabad meginnom.

Pisti a múltkor már jó nagyra megnövesztette a körszakállát, aztán leborotválta. Lilla csodálkozva bámulta: "Hoj van a szakájjad?" Az apja elmondta neki, hogy levágta, már nincs meg. Lilla egész álló nap kutakodott a lakásban, és az apja szakállát kereste elmélyülten, miközben mondogatta: "Hoj jehet apa szakájja?"

- Anya, a nagy teki nagyon messze van.
- Igen, és most nem tudunk oda elmenni, mert beteg vagyok.
- Nem, anya, nem beteg vagy! Dehogyis! Meggyógyútá'!

(Pelenkázás közben rúgkapál)
- Nehogy megrúgj, az most nekem nagyon fáj! Tudod, fáj a cicim, beteg!
- Nem baj, hozok neked mejjszívót.

Amikor múltkor a dédinél voltunk, ő vett egy főzni való kis tököt, amit Lilla megtalált, és elkezdte hurcolászni, mire dédi mondta, hogy régen így játszottak, arcot rajzoltak a töknek, az lett a babájuk. Velem is rajzoltatott a tökre szemet, szájat meg hajat, és onnantól Lilla egész nap a Töki babával játszott. Soha nem szórakozott még egyetlen, boltban vett babával sem ennyit (pedig azok nem ennyibe kerültek...). Persze azért azt is meg kell jegyezni, hogy teljesen tipikusan Lillás játék volt: néha hozta-vitte, ölelte, ringatta, máskor feldobta a levegőbe, és röhögve figyelte, hogy mekkorát puffan, utána meg klopfolóval csapkodta. Először fürdette a medencében, aztán mikor ő nem fért el rendesen, úgy kivágta, csak úgy csattant. Remélem, mire felnő, azért gondosabb anya válik belőle.

Zajlik az élet, Dórika is egyre nagyobb (2 hónaposan 6060 g-nak mérték), érzem is a derekamon és a karjaimon. Ő máshogy szeret elaludni, mint anno Lilla, akinek a cici volt a minden, Dóri ha jól bekajált, nem igényli, és bár nekem néha jóval kényelmesebb lenne így elaltatni, mint ringatva vagy puma pózban (legalább ülhetnék, ami amúgy is nagy luxus), néha ordítva kéri ki magának, hogy a kegyetlen anyja cicit próbál dugni a szájába (szerintem is felháborító). Így viszont sokszor marad a pumában altatás, amitől azt hiszem, Dóri egyéves korára annyira meg fognak nyúlni a karjaim, hogy úgy fogok kinézni, mint egy gibbon.

Egyébként múltkor visszaolvastam, hogy Lilla mennyi idősen mit csinált, és fej fej mellett haladnak, Dóri eddig kb mindent akkortájt kezdett el csinálni, mint a nővére, kíváncsi leszek, később mi lesz. Ő is hason szeret aludni, és már olyan erősen tudja tolni magát a lábával, hogy egy csomószor keresztben vagy fejjel az ágy másik vége felé találom meg az ágyban. Ha meg a vállamra veszem, úgy mászik fel rajtam a hasamba támaszkodva, tolja magát felfelé, csak lesek. És tök cukin kommunikál, gőgicsél és mosolyog mindenkire, Lillára meg úgy néz, mint egy félistenre. Lilla is nagyon szereti, egyfolytában puszilgatja meg dögönyözi, szinte félteni kell, hogy ne nyomja agyon. Meg persze okítja mindenfélére. Az a legaranyosabb, mikor odafekszik Dórika mellé a játszószőnyegre, és magyaráz neki ("Nézd, Dójika, csöjög. Hajjod?") Persze Dóri tök jó közönség neki, ha akarna, se tudna elmenekülni előle ("Nézd, Dójika, viccesz vótam!")
És ami áldás, hogy a húga jóval nyugisabb, mint Lilla volt. Szeret ölben lenni, de nem kezd vigasztalhatatlan sírásba, ha nem vesszük fel azonnal, aranyosan elnézelődik. Persze nem arról van szó, hogy ne tudna érvényt szerezni az akaratának némi erőteljes ordítással, de azért jóval türelmesebb, mint Lilla volt.

Lilla egyébként nem mindig viseli el, ha más fogja a kishúgát rajtunk kívül (pl. a nagyszülők vagy Kata, idegenekről nem is beszélve), részben mert félti, részben mert inkább vele foglalkozzanak, de ha Dóri sír, az más, attól Lilla teljesen kétségbe esik, és igyekszik megoldani a problémát, közben meg vígasztalja a kis mucit. Múltkor Dóri a pihenőszékben volt, de kezdte unni a dolgot, némi nyekergés után rázendített, én meg nem tudtam azonnal felvenni, mert épp a nyers húst vagdaltam fel. Lilla kétségbeesve toporgott mellette, lehajolt hozzá, megsimogatta a homlokát, aztán kiabálta neki: "Ne félj, Dójika, megmentejeeeek!", aztán odaszaladt hozzám, és rám parancsolt: "Anya síj a Dójika, vedd fej a Dójikát!"

Tényleg olyan szövege van, nem győzöm írni. Néha persze kiakaszt az éktelen hisztijével meg az akaratosságával, mostanában nagyon belejött. Teli szájjal bőg, mint egy kis szamár, óriási krokodilkönnyeket hullatva a legapróbb hülyeség miatt is (pl mikor hirtelen rájön, hogy a kajából, amit addig kétpofára evett, nem kér többet, és micsoda köcsög vagyok, hogy bele akarom tenni a szájába a következő falatot). Anyu múltkor egy ilyen vinnyogós-hisztizős jelenet közben rászólt, hogy ne nyávogjon már, mire onnantól percekig azt kiabálta bőgve és toporzékolva, hogy "Nem akajok nyávogniiiii!"
Amivel teljesen kiveri nálam a biztosítékot, hogy le kell birkózni pelenkázáshoz (bezzeg bilizni vagy vécézni meg nem akar). Múltkor már sík ideg voltam ettől a huzavonától, hogy meztelen seggel rohan előlem és úgy ugrál az ágyon, nagyon mérgesen rászóltam, mire odajött hozzám, megsimogatta a vállam, és megvigasztalt: "Ne bosszankodj, anya! Ninc szemmi baj!" Ha a nagyszülők itt vannak, még ennél is jobban megy a műsor, hogy mentsék meg ettől a borzalmas kínzástól. Legutóbb kiküldtem őket a szobából, és bezárkóztunk, hogy gyorsabban túlessek a műveleten, Lilla meg teli torokból kiabált ki nekik segítségért: "Mami, mami! Öjegapád!!!" (ugye, ez lesz, ha ők egymást úgy emlegetik Lillának, hogy öreganyád meg öregapád...)
Ha meg leszidom valamiért, amiről tudja ő is, hogy nem lett volna szabad megtenni, összeszorítja a szemét, és teljes nyugalommal közli: "Becuktam a szemeimet!"

A mesékből meg sok jó dolgot tanul, de nem mindegyiket tudja még jól alkalmazni, azt hiszem, pl a bújócskázást még egy kicsit gyakorolni kell.
- Anya, bújóckázzunk!
- Jó, akkor te bújj el ide az ajtó mögé, én meg számolok ötig, és megkereslek. (elbújik) Eeegy, kettő, három, négy, öt! Megyek, megkeresem a Lillát. Jaj, hová tűnt ez a kislány, hol lehet?
(Előugrik az ajtó mögül)
- Itt vagyok, anya!!!

Reggel öltöztetni akartam, mutattam neki, hogy melyik szép ruháját fogja felvenni, apának is biztos nagyon fog tetszeni, erre elrohant, mielőtt ráadhattam volna:
- Nézd, apa, nézd!
- De hát mit nézzek? Nincs is rajtad ruha!
- Ó.

Este altatom, összebújunk, csend van. Megfogja a karom, jól hozzádörgöli az orrát, és közli: "Anyávaj töjlöm a fikát." (kösz, kislányom, jó fej vagy...)

Játszik a homokozóban a fagyikészítő készletével, megkínál minket is.
- Hmmm, nagyon finom! Milyen fagyi ez, eper?
(Végig néz rajtunk, és mélységes szánalommal a hangjában közli:)
- Homokfagyi.

- Anya, tegyünk beje jisztet!
- Micsoda? Lisztet tegyünk bele?
- Pontoszan.

- Anya!!! Apa méjgesz vojt!
- Miért volt mérges?
- Ejvettem a szejszámait. Nem jenne szabad.

- Ez meg mi, anya?
- Ez egy fatönk. Amikor kivágják a fát, ez marad csak belőle.
- Biztosz nagyon fáj neki.

- Aludjunk már, Lilla! És még horkolhatunk is, így! (mutatom neki)
- Anya, én isz kéjek hojkot!

"Fú, cúnya bácsi vót! Ej kejj dobni!" (???)

Ül az asztalnál, egy szelet sajtot tépked apró darabokra: "Szejet. Nem szejet. Szejet. Nem szejet."

(Anyuval sétál, felvesz valami retkes botot.)
- Fúj, Lilla, az koszos, dobd el!
- Mami, tudom, mit cinájok!

Powered by Blogger.hu